Amikor közölték az iskolában, hogy nem tanítunk másfél napig csak mosolyogtunk. Végre nincsen tanítás, kicsit pihenhetünk. Azt mondták hatalmas vihar lesz. Este az őr nem szeretett volna kiengedni minket vacsorázni. Szerette volna a kaput bezárni mihamarabb. Mi visszaértünk időben, a vihar előtt. Éjjel 3 óra környékén felébredtem. Hallottam, hogy a szél és az eső szét akarja szedni a házat. A szobatársam felkapcsolt villanynál ült, nem tudott aludni. Reggel nem volt áram. És utána nem volt áram még másfél napig. Másnap reggel a víz is elment egy időre.

A villanyoszlop megfáradt.

Az első gondolatom az volt, hogy a csirke a hűtőben meg fog romlani és nem tudunk főzni. A mi szobánkban árammal működik a főzőlap. Kimentünk sétálni, hogy találjunk enni valamit. Az utcán kétféle látvány fogadott minket. A mindennapi élet és a katasztrófa kettőse. A kis piac kinyitott, mindenki robogóval szlalomozik a zöld levelek között. Fák és ágak a földön, úton, járdán. Kidőlt fák, gyökerestül. Kidőlt villanyoszlopok mindenhol. Az emberek keményen dolgoztak a kárelhárításon. Rengeteg rendőr mindenhol, elfoglalva a kárelhárítással. Az utcák egy része víz olykor térdig érő víz alatt. Víz alatt a rizsföldek. Olyan látvány volt, mintha tó lenne a helyükön. A mi szobánkban is állt a víz, a vihar többször kinyitotta éjszaka a zárt ajtót, az ablak egyáltalán nem volt jól szigetelve a szél és az eső is bejött rajta.

Az utcán minden étterem zárva volt. A szupermarketben találtunk meleg ételt, de azt nem enném meg még egyszer... Ekkor kezdtem elkeseredni. Nem volt internetem. Az egyik diákunkkal találkoztunk a szupermarketben. Azt mondta, egy hét is lehet amíg mindent helyreállítanak. Én nem tudtam a családomnak írni, se a barátaimnak. Mi van ha ez marad egy hétig? Hogyan fogunk főzni? Hogyan fogunk enni? 

A fa is megfáradt és nem ő volt a legnagyobb az utakon.

Hazafelé teljesen kétségbe estem. Tudom, hogy nem hatalmas probléma ha pár napig nincsen áram és internet, de halálra rémített a gondolat, hogy az édesanyám vagy a barátaim aggódhatnak értem. Ideges lettem, mert tehetetlennek éreztem magamat a szituációban. Ilyen messze a családomtól az egyetlen biztos pont a kommunikáció, aminek az elvesztése nagyon nehézzé tette a napomat. Emellett terveim voltak, amik tudom, hogy eltöpörödnek mások problémái mellett, de néha nehéz túllépnem néha a saját individuális gondjaimon... 

És aztán persze minden jóra fordult... Samnek volt internet a telefonján és kapcsolatba tudunk lépni az amerikai barátainkkal, akiknél gáztűzhely van, így tudtunk ott főzni. Egy vietnami barátnőm pedig megosztotta velem az internetét, így tudtam a barátaimnak és a családomnak írni. A délután és az este nagy részét Chloe és Katie otthonában töltöttük. Énekeltünk, társasoztunk, főztünk és kutyáztunk.

Igazi amerikai palacsinta és csirke nuggets. 

Gyakran elfelejtem, hogy a legjobb dolgok akkor történhetnek amikor éppen nem számítanál rá és nem tervezted. Mi szerencsések voltunk. Egy kis vízzel, hideggel és pánikkal megúsztuk. Viszont mások nem. Több embernek a teljes házát elvitte a vihar. Nekünk csak másfél napig nem volt áramunk, de biztosan lesznek olyanok, akiknek akár még további 3 napig nincsen áram és/vagy víz az otthonukban. 

Valaki nem volt olyan szerencsés mint mi.