A kínai Nagy Falat mindenki ismeri a világon. Legalábbis mindenki tudja, hogy egy hatalmas fal van Kínában, ami az országot védte év ezredekkel ezelőtt.. Mindenki tanult róla az iskolában és láttunk róla képeket is, ahogyan a fák között hullámzik. Csodálatos helynek képzeljük, s elárulom nektek, hogy az is! A Nagy Falról sok féle " városi" legenda is terjed. Például, hogy látszódik az űrből vagy az, hogy végig lehet rajta "sétálni". Bevallom, az előbbit nem teszteltem, az utóbbiról pedig számos forrásból megkaptam a választ; sajnos nem igaz, mivel mára egy része már leomlott. Inkább rövidebb részekből áll (ma már) mint egy összefüggő építményből. (Amúgy egy elég hosszú sétáról lenne szó, olyan 6000-7000 kilométerről...) Én ugyan nem a híres pekingi szakaszánál jártam egyelőre, viszont így is egy nagyon maradandó élményben volt részem Qinhuangdao-ban (ejtsd: Csinhuándáó - vagy valahogy így).

Első kirándulásom Kínában egy szomszédos városba vezetett, ahol a már említett építmény mellett a Pohaj-tengert is megtaláljuk. Sőt, egy pontján a városnak a Tenger és a Fal találkoznak egymással... Utazásaim során én nagyrészt mindig a tömegközlekedést választom, vagy sétálok. Ennek oka egyrészt a költséghatékonyság, másrészt ez is egy módja a városnézésnek. Ez itt sem volt másként. Busszal könnyen (azt nem mondom, hogy gyorsan) meg lehetett közelíteni a tengerpartot és a Nagy Falat is. Melegből és napsütésből is kijutott, ahogy ez júliusban szokott lenni. Sokan itt Ázsiában nem szeretik a napot, viszont én semmire sem vágytam jobban mint őrjítő napsütésre. Első napon  a tengerhez mentünk, mivel már nagyon "víz hiányom" volt. Imádom a tengert és ha nem is fürdök benne, de csodálom. Nem tudom pontosan mire számítottam, amikor megérkeztünk kicsit mégis csalódtam...

Ha Kína, akkor elsők között jut eszünkbe róla, hogy sokan vannak. Rémisztő történeteket hallunk kínai metrókról, ahogy a tömegben kvázi verekednek az emberek fel- és leszálláskor. A parton ugye nem volt verekedés, sem a vízben, viszont kevesen sem voltak. Ahogy sétáltunk sikerült találnunk kihaltabb területet, ám nekem az az érzésem volt, hogy a kínaiakat nem zavarja, hogy sokan vannak kis területen. Persze az is lehet, hogy már megszokták. A sok ember mellett ami nagyon zavaróan hatott az a sok szemét. Tudni kell, hogy Kínában sok a szemét és nem nagyon törődnek olyan apró dolgokkal, mint környezetbarát megoldások. (Megszámlálhatatlanul sok műanyagot - műanyag zacskót kaptam mióta itt vagyok, de erről szerintem máskor írok bővebben.) Voltak ugyan szemétszedők a parton, mégis annyi volt a vízben, hogy egy ideig nem is szerettünk volna bemenni a tengerbe. Végül ahogy az emberek fogytak, úgy a szemét is, így bátran bemerészkedtünk. 

Második napra jutott a Nagy Fal, amit tudtunk, hogy ott van a városban valahol (vagy legalábbis a szélén), de nem tudtuk a pontos helyét. Őszintén engem a kínai térkép néha teljesen össze tud zavarni. Én arra gondoltam, hogy ha a közelében vagyunk akkor csak észrevesszük, viszont el kell árulnom, hogy ez nem így megy. Kicsit el is tévedtünk, de szerencsésen ráleltünk a keresett helyre. Először azt vettem észre, hogy egy magasabb kőből épült átjáró van, ami akár kerítés is lehetne. Csak utána jöttem rá, hogy ez lesz amit keresünk.  Nálam el is maradt a 'wow' érzés. Meg is jegyeztem, hogy magasabbra számítottam. Elsőre egyáltalán nem tűnt annyira monumentálisnak, mint ahogyan azt a történelem könyvek és hírek alapján elképzeltem. Később gondolkoztam rajta, hogy miért. Arra jutottam, hogy egyrészt mivel a manapság nagyon sok a magas épület - én egy 26 emeletes házban lakom és nagyon sok ilyen van körülöttem - mára már hozzá vagyunk szokva a magasságokhoz. Később az is tiszta lett számomra, hogy a fal igazi ereje a szélességében és a hosszában van.

Ahogyan sétáltunk a régi - vagy legalábbis annak érzetét keltő - épületek között egyre jobban kezdtem érezni a jelentőségét és értékelni ahol vagyok. Végül, amikor a fal tetején kötöttünk ki és sétáltunk órákig akkor már teljesen el voltam ragadtatva. Valahogy azt érzetem, hogy a múlt egy hatalmas darabján lépkedek. Eszembe jutott, hogy mennyi idő és energia lehetett felépíteni az egészet ( körülbelül 2000 évig épült a fal) és milyen kitartás kellett hozzá. Mennyien halhattak meg az építkezések során és milyen védővonalat képezett ez a hely a korai Kínának.

Délután ismét a tengerparton találtuk magunkat, mivel én mindenképpen meg szerettem volna nézni a Nagy Falnak ezt a részét is. Sokkal nyugodtabb és tisztább volt, mint az előző napi hely, nagyon közel a Nagy Fal elejéhez. Sokáig csak ültünk és néztük a vizet. Ez az egyetlen pont Kínában, ahol a Fal és a Tenger találkozik. Nagy nyugodtságot árasztott magából az egész helyszín, egy hatalmas kert és egy templom is található itt.  Nagyon hangulatos volt a naplementében. Engem alig lehetett innen elrangatni. Mindig a kínai architektúra bűvöletébe kerülök valahogy. Nagysaga, kidolgozottsága, színei bámulatosak! Nem csak fényképen hanem élőben is egyértelműen.

További képek és sztorikért keresd fel az Instagram oldalamat!