Miután hazatértem Vietnamból egy teljesen ismeretlen öröm fogott el. Ismeretlen volt, hiszen korábban még sosem éltem át. Az öröm, amikor megpillantottam a saját kis hazámat a repülőgépből kitekintve. Az öröm amikor fél év kalandozás és távollét után megöleltem a reptéren a legjobb barátnőmet és az anyukámat. Az öröm, amikor visszatértem a régi helyekre. Sétáltam egyet a várban, letekinthettem a városra. A városomra. Felismertem, hogy sok mindent láttam, s mégis. Hiába lettem szerelmes a tengerbe Vietnamban, varázsoltak el a kertek Szingapúrban, vagy gyerekkori álmomat megvalósítva elefántokkal töltöttem zel egy napot Thaiföldön. Budapesten is ott a varázs. Turistaként lépkedtem Budapesten és közben azt is éreztem, mintha sosem indultam volna el otthonról. A világ kicsit megállt, mintha megvárt volna. A szüleimmel, testvéreimmel, (régen nem látott) barátaimmal együtt töltött napok sosem érzett boldogsággal töltöttek el. Ideálisnak tűnik? Valóban az. Akkor mégis miért nem maradtam?

Miután hazaérkeztem Vietnamból nem volt pénzem. Mennyire nem volt pénzem? A barátaim (akik nagyon örültek, hogy hazatértem) hívtak meg egy-egy ebédre, kávéra. Minden forint, amit utazásra kellett költenem (mivel a szüleim vidéken laknak) rossz érzéssel töltött el. Rengeteg, sosem tapasztalt segítséget kaptam, amiért nagyon hálás vagyok. Viszont azt is látnom kellett, hogy ez így hosszútávon nem maradhat. Hiszen így sem éreztem magamat jól. Elkezdtem munkát keresni, viszont (talán érthető okoknál fogva) nem tudtam, hogy mit szeretnék. Pontosan ugyanúgy ahogyan 6-8 hónappal korábban. Vietnammal időt nyertem. Vietnammal tapasztalatot szereztem. Vietnammal nőtt az önismeretem, s változtam. Viszont azt nem tudtam megfejteni, hogy mi lenne az ideális munka számomra. Különböző pozíciókra beadtam a jelentkezésemet, míg végül barista lettem a Starbucksnál. Furcsán hangzik, de ez is egy álmom volt. Nagyon szeretem a kávét és mindig is érdekelt a kávékészítés. Hogyan lehet tökéletes tejhabot készíteni? Honnan jön a kávé? Mi a különbség a különböző kávétípusok között? Számomra ez az új kihívás nagyon sok pluszt jelentett. Ellenben azt is tudtam, hogy bár tetszik nem biztos, hogy hosszútávon ez lesz a helyem. Viszont a mai napig hálás vagyok a csapatnak akikkel együtt dolgozhattam.

Miért Kína? Azt tudtam, hogy szeretek gyerekekkel foglalkozni és Ázsia sem idegen tőlem. Még januárban jelentkeztem egy felhívásra ahol angol tanárokat kerestek kínai iskolákba. Nem volt mit vesztenem. Tetszett nekik az angolom és a tapasztalatom. Számított, hogy már tanítottam, valószínűleg az is, hogy Ázsiában. Két iskola közül végül egy kisebb városban, kisebb iskolában kötöttem ki. Május elején kezdtem itt dolgozni

Ahogy az várható volt az elköszönés sokkal nehezebb volt, mint elsőre. Nem régen újranéztem a Brooklyn című filmet és teljesen át tudtam érezni a szituációt, amit átélt a lány a hazaérkezéskor. Minden olyan tökéletesnek tűnik amikor újra otthon vagy. S nem érted, miért nem lehetett ez így mielőtt kiutaztál volna. Mikor elindultam először akkor úgy gondoltam "nem veszíthetek". A kiindulási pontom egy negatív, önmagamat nem találó helyzet volt, amiben logikusnak tűnt egy kis időt távolt tölteni. Csak fél év volt. Megvolt a hazafele tartó repjegyem is. Látszódott a pontos terv. Izgalommal vágtam neki az előttem álló kalandoknak. Sosem voltam még Ázsiában. Szerettem volna minél többet megmutatni az otthoniaknak ebből a számunkra 'új világból'. Most egy sokkal nyugodtabb és ugyan küzedelmekkel teli, de mégis reményteljesebb állapotból léptem ki. Emellett sokkal kevésbé szervezettebb az egész utazás, amely félelemre adott okot több barátomnak is. Egy év pedig hosszúnak tűnik, s ki tudja mi történik ez idő alatt.

Sokan bátornak tartanak. Sokan irigyelnek amiért Kínában vagyok. Sokat úgy gondolják, hogy szerencsés vagyok. (Ezt szeretném meg is cáfolni és nem is. Sok munkám van abban, hogy ott tartok ahol. Viszont a lehetőségek megtalálásához mindig kell egy kis szerencse is.)

Én nem tartom magamat bátornak, s napi szinten kompromisszumokat kötök. Megszámlálhatatlanul sokszor írtam, mondtam anyukámnak és barátaimnak sírva, hogy hazamegyek. Feladom. Nem tudom elviselni a magányt. Nem tudom elviselni, hogy nincsen senki akivel tudnék beszélgetni. (Kínában az angol tanítás és maga a tanítási rendszer nincsen egy túl magas fokon.) Nem adnak rendesen munkát és emellet túl sokat várnak el tőlem. (Fehér bőrű, kékeszöld szemű szép lány. Miért nem tud több diákot bevonzani?) Pánikrohamom volt a stressztől. Megnéztem 11 évad Agymenőket, mert nem tudtam magammal mit kezdeni. (Ellenben angol gyakorlásnak elég jó volt.) Nem tudok aludni, mert 30 fok van éjszaka. 6 óra az időeltolódás, így nagyon nehéz az otthoniakkal a kapcsolatot tartani. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy olyan alap weboldalakat, mint youtube, facebook, google vagy gmail csak elég trükkösen lehet Kínából elérni. Olyan szinte lehetetlennek tűnik. Tudtam-e hogy ez lesz? Számíthattam rá, de nem tudatosítottam magamban.

Gondolhatnád, hogy egy hónap után túl reagálom. (Képzeld el, mennyire intenzív lehet egy új kultúrába ismeretlen helyre belecsöppenni.) Kérdezhetnéd, ha ennyire nem érzem jól magam miért nem gondolkozom azon, hogy tényleg haza menjek. Viszont én tudom, hogy megvan az oka, amiért itt vagyok. Látni a gyerekek mosolyát, sikereket elérni velük mindenek felett áll számomra. Ezek el tudják feledtetni velem a negatív élményeket. Feltöltődve tudok hazamenni, főzni, mosolyogni az eladóra a szupermarketben. S, ismét sok (rengeteg) segítséget kapok azoktól az emberektől akik fontosak számomra, s akiknek én is fontos vagyok. Vicces képekkel, egy-egy üzenettel fel tudják dobni a napomat. Fejlődnöm kell, illeszkednem és idővel jobb lesz. Barátokat is fogok találni, csak egy kicsit küzdenem kell. Semmit nem kapunk ingyen. Mindennek megfizetjük az árát. Viszont ahogyan nem tudhatjuk pontosan mi a végcél, mit fogunk elérni egy adott időszakban, sokszor abban sem lehetünk biztos, hogy mi lesz az ár. S, ha hazamegyek akkor már jobb lesz, jobban fogom látni, hogy mit szeretnék. Azt már most tudom, hogy ezen is dolgoznom kell a Kínában töltendő egy évem alatt. Ma már tudom, hogy SOSEM vagyok egyedül és mindig van aki segít.

Egyébként pedig, anyukámnak kínai nyaralást ígértem. Bár ezt még tárgyaljuk. Lehet, hogy kiegyezik egy Thaifölddel vagy Fülöp-szigetekkel, esetleg Indonéziával. Magyarországról pedig ezt sokkal bonyolultabb lenne kivitelezni.