Most, hogy több, mint három és fél hónapja élek Ázsiában láttam/hallottam rengeteg érdekes és olykor majdnem sokkoló dolgot. Előre szeretném leszögezni, hogy én nem vagyok nagy hazafi, ellenben valahogy, amikor a hazámról beszélek jól eső érzés fog el. Szeretem Budapestet és volt idő, hogy azt gondoltam, nem tudnék hosszabb ideig máshol élni. Aztán persze megváltoztam és a környezetem is megváltozott. Emellett azt is tudni kell, hogy nem tartom magamat nagy utazónak. Eddig 7-8 országban voltam. Ez valakinek sok, valakinek pedig szinte semmi. Rengeteg emberrel beszélgettem és találkoztam az utóbbi időszakban. Arra gondoltam, hogy ezekről az élményeimről az utazásom végén fogok egy összefoglaló jellegű bejegyzést írni, viszont most van bennem valami, ami nagyon kikívánkozik és szinte biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinek fog tetszeni. Tisztában vagyok vele, hogy minden ember különböző szituációban van és mindenkinek megvan a maga dolga és gondja, viszont szeretném, ha ezt elolvassátok, akkor ne értsétek félre.

Én imádok emberekkel beszélgetni, kultúrákat megismerni, kulturális és kommunikációs különbségekkel találkozni, azokon akár órákig agyalni. Az elmúlt egy hónapban Vietnamon kívül Thaiföldön jártam. A vietnamiakon és pár thai emberen kívül, megismerkedtem amerikaiakkal, rengeteg indaival osztottuk meg egymással történeteinket  és életszemléletünket, emellett beszélgettem többek között Szíriából, Pakisztánból, Laoszról, Franciaországból, Németországból származó emberekkel. Figyeltem arra, hogyan beszélnek magukról, a kultúrájukról és arról, ami más, mint az övék. Volt közöttük keresztény, buddhista, hindu, muszlim, a "maga módján hívő" és ateista is. Olyan, aki meleg és olyan, aki nem fogadja el őket. Olyan aki a hagyományait és a családját tartja a legfontosabbnak és olyan aki mérges azokra, akik nem nyitott gondolkodásúak. 

Két teljesen különböző ember és kultúra találkozása. Szavak nélkül is megértettük egymást az elefántok gazdájával Thaiföldön.

Az emberekkel a mindennapi életem és az utazásaim mellett Tinderen találkoztam. Én két dologra használom az applikációt. Egyrészt reménykedek abban, hogy vannak olyan turisták, akik eltévednek, megtalálják Tuy Hoát és tudok esetleg velük találkozni. A másik pedig, hogy (távoli) főleg indiai emberekkel beszélgetek. Valahogy összeakadtam az elsővel körülbelül két és fél hónapja, s vele egy nagyon érdekes beszélgetésem lett. Azután elkezdtem keresni őket. Valahogy itt ki tudja minek köszönhetően rengeteg indiaival találom magamat szemben. (Lehet, hogy mind Tinder Plust használ, hiszen akkor tudsz másik országot választani magadnak, viszont az a fura nekem, hogy semelyik más országból nem találtam még magamnak matchet. Főleg nem ennyit.) Jelenleg 14-nél tartok és csak másfélszer kérték meg a kezem. 

Mivel hónapok óta beszélgetek különböző kultúrájú és nézetű emberekkel egy dolgot elmondhatok szinte teljesen biztosan: nem a vallásod és a származásod határozza meg, hogy ki vagy. Szinte hallom, hogy egyes olvasók felszisszennek. De hát a neveltetés... Egy muszlim fiúnak nem lehet normális neveltetése? Ő nem tisztelheti ugyanúgy vagy még jobban a nőket, mint azok akik nem muszlimok? De hát a kulturális különbségek... Ezek vannak, viszont nem lehet bekategorizálni senkit sem. Azért, mert a kultúrájának egy részében a nők nem mehetnek el szórakozni a férjeik nélkül az nem azt jelenti, hogy ő is pontosan így gondolja. Indiai és indiai között éppen akkora lehet a szakadék, mint magyar és magyar között. Akkor is ha ugyanolyan szintű egyetemi végzettségük van. Emellett pedig semmi sem fehér vagy fekete.

Mindenkinek hasonló álmaik vannak. Van, aki repülőgépvezető akar lenni, más angolul akar tanulni, hogy taníthasson, de van aki csak egyszerűen a boldogságot keresni. Ezek pontosan ugyanolyan vágyak, mint amelyeket valószínűleg Magyarországon is megtalálhatsz. Vagy bárhol Európában. Egy laoszi buddhista fiúval beszélgettem hosszan angolul Chiang Maiban. Azt mondta, hogy angolul tanul az egyetemen, de rosszul megy neki. Nekem jobb volt az angolom, legalábbis a kommunikációs készségeket nézve mindenképp. Szabadidejében a templomban ül és várja a külföldieket, hátha tud valakivel angolul beszélgetni. Rengeteget mesélt nekem a buddhizmusról és a beszélgetés után sokkal jobban megértettem annak a szerzetesnek a motivációját, aki előző nap "megbántott", ugyanis túl közel mentem hozzá. (Ugyanis a buddhista szerzetesek nem érinthetnek meg nőket.) Viszont azt is elmesélte, hogy mielőtt  növendéknek állt ő is ugyanúgy ivott alkoholt és élt, mint minden korabeli, most viszont már olyan tervei vannak, hogy mesterképzésre megy, mint szerzetes a saját hazájában. Magyarországról is hallott. Ugyancsak a tavalyi EB szereplésünk miatt. Portugália a kedvenc foci csapata.

Másik nap egy thai bokszolóval beszélgettem, aki Pakisztánból származik. Nagyon szereti a hazáját, most Thaiföldön él, tréningen van ott. Ugyanúgy összetörték korábban a szívét, ahogy a tiedet vagy az enyémet törték vagy törhetik össze. Megkérdezte, hogy mennyit tudok az országáról. Szinte elpirultam, hiszen a háborún kívül mit tudunk róla? Én személy szerint szinte semmit. Az egyik indiai fiú elmesélte, hogyan törték össze a szívét pár éve. Viszont azt kiemelte, hogy ez "nem nyugati típusú" szakítás volt. Szerette volna a barátnőjét feleségül venni. A lánykérés a szülőknél történt. A lány előzőleg megkérte arról, hogy hazudjon a fizetéséről, hiszen tudta, hogy akkor nem veheti feleségül őt a fiú, ha kiderül a valós összeg. A fiú ebbe nem ment bele, mert úgy gondolta nem akar semmilyen kapcsolatot hazugsággal kezdeni. Elmondta az igazat. A lány apja pár nappal később értesítette, hogy nem kívánja hozzáadni a lányát, mert kevés a pénz, amennyit keres.

Sokan mesélték az ázsiaiak, hogy szeretnének Európába menni, de nem olyan könnyű az nekik. Egyrészt drága az itteni fizetésekhez képest. (Jóval alacsonyabb, mint otthon. Igaz az árszínvonal is, de ez azt is jelenti, hogy nehezebb kitörni.) Másrészt nem kapnak vízumot, vagy csak nagyon nehezen. Amikor Thaiföldre mentünk nekem nem volt szükségem vízumra szerencsére, ellenben a két litván önkéntesnek igen. Több, mint 1 órát vártunk rájuk, hogy a reptéren felvegyék a turista vízumukat. Ehhez elkértek minden szállás címet, illetve majdnem az egész heti programtervet, amit ott fognak tölteni. Ebben az esetben egy egyszerű, csak Thaiföldre érvényes turista vízumról beszélünk. Európai embereknek. Képzeljétek el a helyzetet, ha egy vietnami szeretne az Európai Unión belülre repülni. Belegondoltál már abba, hogy mekkora szerencséd van? Bevallom: én korábban nem feltétlen. Azt tudtad, hogy a magyar útlevél 9.-ként van rangsorolva az útlevelek erőssége között?

Mit jelent ez? Hogy 153 országba nincsen szükséged vízumot igényelni a belépéshez. Tudod ez mennyi egy vietnaminak? Összesen 49 ország. (Ha esetleg érdekel mi alapján találtam ezt az adatot katt ide.)

S, szeretném még egyszer feltenni a kérdést: Belegondoltál már abba, hogy mekkora szerencséd van? Ekkor te, mint kedves olvasó, aki (esetleg) úgy gondolja, hogy rossz a kormány, minden korrupt, alig van pénz, semmit nem lehet tenni ezek ellen és (esetleg) szingliként élsz, szeretném, hogy gondolkodj ezeken:

- Milyen érzés lenne egy olyan országban élned, ahol ha szeretnél "a másik pártra szavazni" akkor bebörtönöznének a véleményed miatt?

- Milyen érzés lenne, ha folyamatosan azon kellene gondolkoznod, hogy mint muszlim mikor leszel a következő ellenség a saját országodban?

- Milyen érzés lenne, ha nem ahhoz mehetnél férjhez, akit szeretsz, hanem ahhoz, akit a családod választ?

- Milyen érzés lenne, ha a családod akkor lenne csak boldog, ha férjhez mennél és 28 évesen már "öreglánynak" számítanál? S, ha férjhez mész akkor is vagy a szüleidnél vagy az ő szüleinél laktok utána.

- Milyen érzés lenne, ha a következő tájfun elvinné a házadat és a semmiből kellene újra kezdened?

- Milyen érzés lenne, ha pénzt kellene fizetned azért a szüleidnek, mert külön élsz? S nincsen erre választásod. Az állam köti ki, hogy eltartsd a szüleidet.

Ez csak pár példa volt, amivel találkoztam, viszont biztosan tudnám még folytatni. Ez mind megtörtént. Minden embernek megvan a saját története. A jó és rossz oldalával együtt. Viszont szeretném, hogy azt tisztán lásd, kedves olvasóm: sokkal szabadabb vagy és sokkal több a lehetőséged, mint azoknak az embereknek, akik ugyanolyanok, mint te. Ugyanolyanok. Ugyanúgy vannak érzéseik, vágyaik. Semmiben sem különböznek tőled. Csak máshova születtek.