Már 7. napja vagyok Vietnamban, EVS önkéntesként. Múlt héten pénteken érkeztünk este repülővel. A felkészítő időszakra a szállásunk Hanoi külvárosában volt és egészen keddig még csak Hanoiban jártam. Ma érkeztünk le Sam (liván srác) és én a közös projektünk helyszínére. Angolt fogok tanítani gyerekeknek és haza március legelején érkezem.
A keddi napon egy általános iskola évnyitójára voltunk hivatalosak. Ez egy "felsőtagozatos iskola" (secondary school), mert itt külön van az alsó- és felsőtagozat. Előre azt mondták nekünk, hogy érdekes élmény lesz. Hanoitól kevesebb, mint két órányira volt az iskola ahova mentünk, Dao Su Tich Secondary School. Itt két EVS önkéntes fog dolgozni a projektünkből Kata és Juan. Nagyon korán kellett kelnünk, 5 órakor indult a kocsink a Nam Dinh tartományba. Reggeli után már csak ránk vártak, mi kiemelt vendégek voltunk az ünnepségen. Az ünnepség után volt egy kis pihenő időnk, majd részt vettünk az ünnepi ebéden. Délben már indultunk vissza Hanoiba.
Az ünnepségre felvettünk a legszebb ruhánkat, vagy valami hasonlót. Kicsit közhelyesen hangzik, de külön felhívták a figyelmünket, hogy ez itt kiemelt esemény a gyerekeknek. Számunkra nem volt könnyű kiválasztani a megfelelő ruhát, hiszen nem készültünk otthon ünnepségre és nem tudtuk, mit érdemes ilyenkor viselni. (Természetesen a lányok mindig többet aggódnak, mint a fiúk.) Mikor odaértünk kiderült, hogy mi vagyunk az ünnepség sztárvendégei. Ez minket teljesen meglepett. Bevittek minket a tanárokkal teli terembe és leültettek az asztalfőre. A rövid köszöntő után kiültünk az udvarra a tanárok közé. Úgy nézett ki a helyszín, hogy egy sátort építettek fel az udvaron, minden diák egyenruhában állt sorban, fegyelmezetten, baseballsapkában. Középen két hosszú asztal volt egymás mögött, amelyek a színpadra nézetek. Víz és pohár is járt az asztalhoz. Az első sorban ültek a nagyemberek, köztük az igazgató és a major. Arra lettem figyelmes, hogy nem mindenki önmagának öntött a vízből, hanem az idősebbeket kiszolgálták a tisztelet jegyében a fiatalabbak. A második asztalnál volt a mi helyünk, mögöttünk a többi tanár, támogató és pár szülő. Ők már nem kaptak vizet. Az első asztal két szélén volt egy-egy ventillátor, viszont sehol máshol nem. Nagyon meleg volt, így valószínűsíthetően rajtunk kívül mindenki kiszáradt és nagyon megizzadt. A gyerekek mind kis székeken ültek az ünnepség alatt, kortól függetlenül.
A hatodik évfolyam bevonulása alatt.
Feszült figyelem...
Az ünnepség első részében felvonultak az iskolába most felvett osztályok (azaz a hatodikosok), majd zenés produkciókat néztünk meg. Először egy lelkes lány csapat táncolt és énekelt, majd egy kislány egyedül énekelt egy dalt, végül pedig két tanár duettezett. Technikailag rendesen fel volt szerelve az iskola, viszont úgy tűnt nem tudják rendesen használni azt, mert folyamatosan visszhangzott a tér. Kíváncsi lennék a videóra, amit forgattak, mert ahogy néztem volt nagy kamerájuk, kicsi Canonjuk és iPhone-juk. Miután végeztek a produkciókkal meghallgattuk a himnuszt. Minden gyerek kihúzta magát, egyenesen előre nézett és hangosan énekelt. Látszott, hogy hatalmas fegyelemben vannak tartva, mert ugyan a produkciók alatt néhányan beszélgettek a himnusz közben mintha teljesen megváltoztak volna. A beszéd alatt is igyekeztek csöndben lenni, de látszott rajtuk, hogy nehezen bírják a nagy meleget. Ezután az igazgató megnyitotta hivatalosan a tanévet, majd a miniszterelnök levelét olvasták fel, amelyet minden iskola megkap. Az ünnepség lezárása előtt pedig egy nagyon (számomra) érdekes rész következett. Egymás után hozták a virágokat a női tanárok a függöny mögül és szólították ki a támogatókat a színpadra. A támogató kiment elvette a virágot, odaadta az igazgatónak, csináltak egy képet, majd a virág az asztalra került és elvitték vissza a függöny mögé. Körülbelül 10-szer eljátszották ezt. Mi először nem is értettük, majd Duc a kísérőnk elmesélte, hogy ez egy nagyon elit iskola, sokan jönnek vidékről és a környék több, mint 200 iskolájából a harmadik legjobb. A diákok sokat dolgoznak ezért, vannak speciális osztályok és ezért nagyon sok támogatója van az iskolának.
A táncos lányok előadása
Miután véget ért az ünnepség megnéztük az önkéntesek jövőbeli szállását és meghívtak minket ebédelni, amit mi el is fogadtunk. Kis pihenő következett a helyi kávézóban, eredeti vietnami kávéval.
A lányok a kávézóban először nagyon meg voltak szeppenve, de mindenképpen szerettek volna egy képet velem.
A kávé után egy közeli étterembe mentünk, ahol egy egész terem le volt foglalva az iskolának. Az asztalok roskadásig tele voltak mindenféle itteni finomsággal: rák, zöldségek, malacnyelv, csirke, hal és kecske, ezt pedig később kiegészítette rizs és leves. Ezt együtt kellett ennem felettébb viccesen. (Tudni kell a vietnamiakról, hogy szinte minden étkezésre rizst esznek valamilyen formában.) Egy asztalnál vagy férfiak, vagy nők ültek, így mi lányok két női angol tanárnőt kaptunk magunk mellé. A férfiak folyamatosan rizsből készült bort ittak. (Nem bor volt igazából inkább ilyen pálinka szerű dolog.) Én egyszer próbáltam meg önteni magunknak egy ujjnyit belőle, majd a egyik tanárnő (őt elneveztük "Mamának") közölte, hogy ez túl sok és ez nagyon erős. Ezután Mama töltött csak nekünk minden alkalommal. Minden férfi asztaltársaság körbejárt és jól szórakoztak, konccintottak. Mi vagy alkoholmentes itallal vagy egy ici-pici rizs borral, amit igazából meg sem éreztünk.Így amíg a fiúk elég jól érezték magukat a végére, minket Mama és a másik tanárnő teletömött mindenféle étellel. Mindent legalább kétszer meg kellett kóstolnunk, akkor is ha nem szerettünk volna többet enni. Ebéd közben a lányok kitalálták, hogy ők innának egy kis sört. Amikor ezt a vágyukat kifejezték akkor Mamának arckifejezése lett, mint aki sosem hallott ilyen furcsa és meglepő/megbotránkoztató dolgot. Viszont mivel vendégek voltunk mindegyikünknek hoztak egy-egy doboz sört. Csak később a kocsiban tudtuk meg, hogy Vietnamban a nők nem isznak alkoholt általában vidéken. Le pedig semmiképpen sem részegednek. Általában senki nem beszélt angolul, de mindenki nagyon kedves volt velünk. Számomra gyakran túlságosan udvariasak. (Az udvariasság és a kommunikációs stílusuk még vissza fog térni később is, ebben biztos vagyok.) Miután végeztünk az étkezéssel mindenki elköszönt tőlünk, Mama pedig ragaszkodott hozzá, hogy vele menjünk vissza az iskolába, hiszen meghívott minket az igazgató karaokezni. (Mama biztosan elfelejtette, hogy neki van motorbiciklije, míg nekünk nincsen.) Végül udvariasan elutasítottuk a karaoket, de meg kellett ígérnünk, hogy mindenképpen visszajövünk majd és a vendégük leszünk.
Hazafelé Duc mesélt nekünk a vidéki szokásokról. Mennyire különböznek ezek a várositól. Például Mama megkérdezte tőlünk, hogy házasok vagy egyedülállóak vagyunk-e. A lányok azt felelték, hogy barátjuk van, viszont ez a kérdés nagyon meglepő volt a két választási lehetőséggel. Kiderült, hogy vidéken tilos a szex mielőtt két ember összeházasodna.
